Egy éve kaptam apától, mikor bevonult katonának. Ami Apát illeti. Egy év telt el a bevonulása óta, de már nagyon hiányzott. ritkán tudtam vele beszélni.
Anya ma sokáig dolgozott, így rám maradt a házimunka.
Már épp végeztem a porszívózással, mikor csengettek.
Annyira siettem lefele, hogy elfelejtettem kihúzni a porszívó vezetékét a konnektorból, ezért megbotlottam benne, majd elhasaltam egyenesen a lépcső elé. Morogva és pufogva mentem le ajtót nyitni, közben a könyökömet nézegettem, amit beütöttem.
Mosolyogva nyitottam ajtót. Csodálkozva néztem fel az előttem álló tisztes katonára. Letérdelt elém és a vállamra tette a kezét. Tudtam, hogy ez mit jelent a katonaságnál.
Egyből tudtam, hogy Apa meghalt. Hirtelen fátyolosan láttam.
A kertünkben még két katona jelent meg. Leráztam magamról a tiszt kezét és felrohantam a szobámba. Leültem az ágyam szélére és a kis szekrényemen lévő képért nyúltam.
Apa és egy boldog lány, vagyis én voltam rajta. Mind a ketten mosolyogtunk. Egy pillanatra elborult az agyam és zokogva elhajítottam a képet a szobám végébe. Tombolva és csapkodva az asztalomhoz léptem és dühösen mindent a földre söpörtem. Csak zokogva az asztalomra támaszkodtam.
Anya nyitott be. Szemei vörösek voltak a sírástól. Szorosan karjaiba zárt és a fejemet simogatta.
,,Velem mindig történik valami?” Zokogtam a gondolataimon rágódva.
Apa társai is eljöttek részvétüket nyilvánítani.
Lemi látta, hogy most komoly változások lesznek. De valahol mélyen tudhatta, hogy Apa már nincs többé.
A tudat, hogy többé nem láthatom nagyon fájt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése